Talán a legtöbb megbetegedés tartozik ebbe a kategóriába, ezért az általános megközelítéshez szükséges néhány alapfogalmat tisztázni.
A gyulladás kórfolyamatait az emberiség a kezdetektől fogva megszenvedte, de igazán megismerni az ókori Görögország nevezetes orvosai (Hippokratész, Aszklépiadész, Métrodórosz és sokan mások) által kezdte. A Tibérius korabéli (I. század) Aulus Cornelius Celsus római orvos (és író és igazi polihisztor) által megfogalmazott 4 jellemző tulajdonsága a mai napig érvényes. Ezek a duzzanat (tumor), a vöröses szín (rubor), a fájdalom (dolor) és a melegség (calor). A négy, régóta ismert gyulladás tulajdonság csak 1858-ban egészült ki egy ötödikkel, Rudolf Wirchow által, aki megfogalmazta a gyulladásos folyamatban érintett szerv funkciójának kiesését, gyengülését (functio laesa) is. A gyulladás ezen 5 fő jellemzőjét a mai napig tanítják a medikusoknak és állatorvostan hallgatóknak.
Az elfogadott modern meghatározása szerint ”A gyulladás a magasabb rendű állati szervezeteknek a külső- és belső tényezők által kiváltott szövetkárosodás miatt létrejött, filogenetikailag ősi, komplex, sztereotip reakciója, amelynek célja a szövetkárosodás okainak és következményeinek enyhítése ill. felszámolása.” Az élő szervezetben a gyulladásos folyamatok sejteken belül, valamint az extracelluláris térben is zajlanak. A védekező mechanizmust sejtszintű folyamatok, valamint proteolitikus kaszkád rendszerekkel (véralvadás, kallikrein-kinin, fibrinolízis, komplement rendszer) közösen, más gyulladásos mediátorokkal (pl.: leukotriének, citokinek és prosztaglandinok) együttesen végzik. A gyulladásos folyamatok együttesen alapvetően az élő szervezet hasznára vannak – de potenciálisan károsak is lehet. A gyulladásos folyamatok eltúlzott, vagy elhúzódó mértéke néha önmaga válik betegségek okává.
Gyulladás folyamata
A meghatározásban szereplő szövetkárosító külső és belső tényezők sokfélék lehetnek. A külső tényezők (fizikai, kémiai tényezők, szervezet számára idegen anyagok, vírusok, baktériumok, paraziták, gombák. stb.) A belső tényezők (homeosztázis megváltozása pl. pH, gyulladásos mediátorok termelődése, fehérvérsejtek aktiválódása, stb.) lehetnek. A gyulladásos folyamat során termelődő hisztaminok és bradikininek hatására értágulat (vazodilatáció) jön létre, az érintett területen megnő a vérátáramlás és az érfalak áteresztő képessége (permabilitás). Mindez összességében vörösséget (rubor) és melegséget (calor) eredményez. A kezdeti értágulat után szisztémás érösszehúzódás (vazoconstuctió) következik.
A megnövekedett vérfal permeabilitás segíti a vérplazma és a vér alakos elemeinek (elsősorban a fehérvérsejtek) kijutását a vérerek lumenéből az sejtek, szövetek közé (interstitialis tér). A gyulladásos területen ezáltal megnövekszik a hidrosztatikai nyomás, vizenyő, azaz ödémás duzzanat (tumor) is kialakul. A megnövekedett nyomás, valamint a következményesen megváltozott ion-, és pH viszonyok ingerlik az idegvégződéseket és fájdalom érzékelő receptorokat, ezzel a fájdalom (dolor)- míg a rossz keringési viszonyok miatt a szöveti-, szervi alulműködés (functio laesa) is megjelenik. A leírt folyamatokkal egyidejűleg a vér sejtes elemei is megjelennek a gyulladásos folyamatban érintett területen, az érpályából az interstitiumba vándorolnak és tevékenységükkel az immunfolyamatok teljessé válnak.
A gyulladások időtartam szerinti besorolása is lényeges a kórfolyamat megítélése, gyógykezelése és kimenetele szempontjából. A túl heveny (hyperakut) gyulladás órák alatt kialakul, és súlyos esetben akár halálra vezethet. A heveny (akut) gyulladások néhány (1-4) nap alatt zajlanak le, ha hetekig tart a gyulladásos betegség, úgy félheveny (subakut) betegségről beszélünk, míg az idült (krónikus) gyulladások hónapokig, évekig is tarthatnak.
A gyulladásos megbetegedések makroszkópos, és szövettani megjelenése is nagymértékben eltérhet egymástól. Ha a vérsavó kilépése dominál a folyamatban, úgy savós gyulladásról beszélhetünk. A fibrin is megjelenhet azonban a gyulladás területén, ekkor fibrines gyulladás jelei (szürkésfehér szálak) észlelhetőek. A friss, vagy alvadt vér megjelenése a gyulladásos területen vérzéses gyulladást okoz. A fehérvérsejtek a szövettörmelékkel és az elpusztult kórokozókkal együtt elfolyósodva alakítják ki a gennyes gyulladás jellegzetességeit. Ha még több szövetelhalás van jelen a folyamatban, akkor elhalásos, vagy üszkös gyulladásról beszélhetünk. A gyulladás makroszkópos/szövettani megjelenése nagymértékben függ többek között a gyulladás időtartamától, a gyulladás helyszínétől (szerv, szövet), a gyulladás okától (mechanikai, kémiai ok, kórokozó …) és az immunrendszer állapotától is.
Az érintett területek nagysága alapján is osztályozhatóak a gyulladásos folyamatok. Ha a gyulladás egy jó körülírható, viszonylag szűk területen belül van jelen, úgy helyi (lokális) gyulladásról beszélünk. A helyi gyulladások azonban akár diffúzió útján is kiterjedté válhatnak. A véráram-, vagy nyirokutak mentén akár az egész szervezetben megjelenhetnek. Ez utóbbi esetben szisztémás gyulladásokról beszélhetünk. Ha a teljes szervezet részt vesz a gyulladásos folyamatokban úgy azt szisztémás gyulladásos válasz szindrómának (systemic inflammatory response syndrome, SIRS) nevezzük. Ha kórokozók vannak jelen a teljes véráramban úgy vérfertőzésről (szeptikémia) beszélünk. Ha a kórokozók a szervezet több szervében gyulladásos tüneteket alakítanak ki, akkor szepszisről is beszélünk.
A gyulladásos megbetegedések lehetséges kimenetele is többféle. A gyulladásos jelenségek napi szinten, állandóan jelen vannak az állati (és emberi) szervezetben. Mondhatjuk, hogy a lokális, enyhefokú gyulladások a mindennapi életünk szükséges és elviselhető természetes velejárói. Ezeket a folyamatokat egy egészséges szervezet immunrendszere alig észlelhető módon ”kezeli”, és külső beavatkozás nélkül helyreállíthatja a megelőző, egészséges állapotokat. Ez a természetes gyógyulás esete. Súlyosabb gyulladásos folyamat esetén az immunrendszer nem képes a nyom nélküli gyógyulást, szöveti regenerációt elérni. Kötőszövetes hegesedés, vagy krónikus gyulladás maradhat vissza az érintett területeken.
Krónikus gyulladási folyamatok
Korábbi blogbejegyzésünkben is érintettük már, hogy a mozgáshiány, a kóros elhízás, endokrin/metabolikus zavarok (cukorbetegség, Cushing kór, stb.) allergia, atherosclerózis mennyire kedvező helyzetet alakít ki szisztémás, krónikus gyulladások kialakulásához. Ezekben az esetekben a gyulladásos folyamatok megjelenhetnek a bőrön, bőralatti kötőszövetben, ízületekben, de a parenchymas szervekben (szív, máj, vesék, agyvelő, stb.) is, ahol működési zavarokat (functio laesa) okoznak.
A hosszasan fennálló, krónikus gyulladások önmagában is nagyon súlyos, nehezen kezelhető tünetegyütteseket alakítanak ki. Ebben a megváltozott, kedvezőtlen környezetben a sejtosztódás folyamati is zavart szenvedhetnek. Ráadásul az ezt kiigazító immunfolyamatok (repair mechanizmusok) sem zajlanak megfelelően. Így a rossz mutációk, rákos klónsejtek életben maradhatnak, szaporodhatnak és ezáltal daganatos megbetegedések indulhatnak el a szervezetben. Az elhanyagolt, kezeletlen idült gyulladásos megbetegedések számos szövődmény, szervi funkciókiesés, akár daganatos megbetegedés kialakulását is elősegíthetik.
